Felszólították a Fideszt, hogy segítsen végre a romák helyzetén

Felszólították a Fideszt, hogy segítsen végre a romák helyzetén

Hiányolja a befogadó társadalmi környezetet az Európa Tanács. Sürgős beavatkozásokat követelnek.

A romák hátrányos megkülönböztetése az élet minden területén tetten érhető Magyarországon – mondja az Európa Tanács friss jelentése. A szervezet szerint nemzeti programra lenne szükség a lakhatási problémáik megoldására, és az egészségügyi ellátásuk javítására, különösen a hátrányos helyzetű térségekben – írja a Népszava.

Sürgető intézkedések!

Azonnal lépni kellene a roma származású diákok oktatásának javítása, és a korai iskolaelhagyás felszámolása érdekében. Szintén komoly probléma, hogy a közbeszéd becsmérlően beszél a sokszínűségről. Ez nem is csoda, hiszen legutóbb Zeljko Jovanovic, roma jogvédő mutatott rá, hogy a Fidesz letette a voksát a kegyetlenkedés mellett:

A szegregált oktatás miatt a cigányok rosszabb eséllyel tudnak elhelyezkedni, és kevesebbet is fognak keresni. Ezzel pedig a következő generáció gyermekeinek az esélyei is romlanak, akik majd bekerülnek a szegregált oktatásba, és a körforgás indul elölről.

Ez a Fidesz kegyetlen-rendszere, amiben szerintük mindenki ugyanolyan esélyeket kap. A valóságban azonban konzerválják a romák hátrányos helyzetét. A Tanács szintén kifogásolta a cigányellenes retorikát, amely a romákat az országra nehezedő tehernek állítja be.

A teljes rendszert és a törvényeket kellene megváltoztatni a Fidesznek, de nekik tetszik a romák jelenlegi helyzete. A vámpírok a kegyetlenkedés rendszerében hisznek!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Lázár bemutatta, miért alkalmatlan Orbán miniszterelnöknek

Azzal, hogy Mészáros és Simicska féle pénznyelőkkel veszi magát körbe Orbán, képtelen stabilan működő kormányt fenntartani. Mutatjuk, miért:

  • 2020.10.20

Müller Cecília beismerő vallomása: gyalázatos a fideszes válságkezelés

A jachtminiszter Szijjártó Péter vett 20 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárdért. De minden második ember meghal, aki felkerül rá. Inkább a fertőzés megállítására és a tesztelésre kellett volna költeni, nem összevásárolni egy csomó lomot.

  • 2020.10.20

Évi legfeljebb 44 nap kirendelést tenne csak lehetővé a MOK

A Magyar Orvosi Kamara közzétette azokat a pontokat, amiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy ne fogyjon el az orvosok nagy része az országból.