Hitted volna? Megjelentek az összefogás-szavazók. Olvad a Fidesz előnye!

Hitted volna? Megjelentek az összefogás-szavazók. Olvad a Fidesz előnye!

Sok olyan válaszadó van, aki úgy nyilatkozott, hogy csakis az ellenzéki összefogásra szavazna - mondta lapunknak Pulai András közvélemény-kutató, a Publicus Intézet vezetője. A Fidesz és a kormányváltók támogatottsága közel azonos.

Pulai András a Népszavának pedig úgy nyilatkozott:

az összefogó ellenzék vezet 31:30 arányban az összes megkérdezett körében, a biztos pártválasztók körében pedig a Fidesz előnye 49:48 arányra olvadt.

Már vannak szavazói az összefogásnak, és nem is kevesen.

A Népszava megbízásából készített országos reprezentatív Publicus-felmérésben emiatt először szerepelnek olyan választói vélemények, akik nem egy-egy párt, hanem az “ellenzéki összefogás” mellett tennék le voksukat. Míg júliusban 1 százaléknyian említették, hogy az összefogásra szavaznának, addig augusztusban és szeptemberben már 2-2 százalék. A biztos szavazó, pártválasztók körében négy százalék az aránya ezen szavazóknak.
A részletes adatok (az összes megkérdezett):
  • a Fidesz támogatottsága 30 százalék
  • a Demokratikus Koalíció 8 százalékon áll
  • a Momentum 7 százalékos támogatottságot élvez
  • az MSZP és a Jobbik 6-6 százalékon áll
  • az LMP, a Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága 1-1 százalék
  • a bizonytalanok aránya jelenleg 37 százalék.

Ajánlot cikkünk a témában:

Kiemelt kép: Ferenczy Dávid, Vasárnapi Hírek

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.

  • 2020.10.22

Karácsony: az EU-pénzek felét az önkormányzatokon keresztül használjuk fel!

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége támogatja a Szabad Városok kezdeményezését, amely célja, hogy az Európai Unió válságkezelő támogatása a kiváltságosok gazdagodása helyett a többség javát szolgálja - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.10.22

Laborország: Ausztria szigorít, Orbán mégsem követi a példáját

Úgy néz ki, a miniszterelnök szabadjára engedte a járványt Magyarországon és a súlyos helyzet ellenére sem vezet be újabb korlátozásokat.