Másodszor is az út szélén hagyhatja Orbán kormánya az állástalanokat

Másodszor is az út szélén hagyhatja Orbán kormánya az állástalanokat

A vírus miatti válságot a Fidesz képtelen kezelni, inkább úgy csinál, mintha nem is lenne.

Tömeges elbocsátásokra számítanak az elemzők, Orbánék viszont csak a nekik tetsző statisztikákat mutatják. 

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára azt találta mondani, hogy szeptemberben már annyi embernek volt munkája, mint januárban.  Mindezt a Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodva közölte.

Ezzel kormányunk, mint aki jól végezte dolgát, hátradől, és egyáltalán nem izgatja a jövő.

Elemzők szerint a járvány második hulláma újabb elbocsátási hullámot hozhat, holott még az előzővel sem tudtak érdemben mit kezdeni országunk vezetői. Az állami munkaerő-felszívó program hazugság volt, és ha valaki 3 hónap alatt sem jutott álláshoz (a nagy többség), akkor kénytelen volt a semmiből gazdálkodni.

Ennek ellenére a KSH szerint a magyarországi foglalkoztatás különösebb megrázkódtatások nélkül vészelte át a válságot. A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. legfrissebb elemzése azonban azt mondja, sokkal súlyosabb volt a helyzet, mint ahogy azt a KSH tálalta.

Most romlik pontosan, engedik, hadd menjen.
Ősszel a járvány visszatérése újabb csapást mérhet a gazdasági aktivitásra, ezáltal a foglalkoztatásra is. A vállalatok kifogytak a tartalékaikból, és már a rövidített munkaidős bértámogatási programra sem számíthatnak. Így a következő hónapokban újabb elbocsátásokra kerülhet sor – állítja a Kopint-Tárki.

A Magyar Nemzeti Bank elemzői is hasonló következtetésre jutottak: Gyengébb lesz a hazai fogyasztás és a külső kereslet is, a cégek az alkalmazottak elküldésével próbálnak meg talpon maradni. Balatoni András, az MNB igazgatója szerinte 2020 végén 110-160 ezer fővel kevesebben dolgoznak majd az év elejéhez képest.

A Fidesz luxuscsicskáit mindez hidegen hagyja. Részvét nélkül lépnek át az eljövendő munkanélküli tömegeken, ugyanúgy, ahogy pár hónappal ezelőtt is tették. 

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Müller Cecília beismerő vallomása: gyalázatos a fideszes válságkezelés

A jachtminiszter Szijjártó Péter vett 20 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárdért. De minden második ember meghal, aki felkerül rá. Inkább a fertőzés megállítására és a tesztelésre kellett volna költeni, nem összevásárolni egy csomó lomot.

  • 2020.10.20

Lázár bemutatta, miért alkalmatlan Orbán miniszterelnöknek

Azzal, hogy Mészáros és Simicska féle pénznyelőkkel veszi magát körbe Orbán, képtelen stabilan működő kormányt fenntartani. Mutatjuk, miért:

  • 2020.10.20

Évi legfeljebb 44 nap kirendelést tenne csak lehetővé a MOK

A Magyar Orvosi Kamara közzétette azokat a pontokat, amiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy ne fogyjon el az orvosok nagy része az országból.