Pofátlanok: a betegeket büntetné börtönnel a Fidesz a hálapénz miatt!

Pofátlanok: a betegeket büntetné börtönnel a Fidesz a hálapénz miatt!

Megjelent a parlament honlapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezet, ami szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése. A javaslat rendelkezik másról is, mégpedig a hálapénz büntethetőségéről.

Az Infostart írta meg, hogy a parlament honlapjára felkerült törvényjavaslat szerint büntethető lesz az, aki egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Vagyis jövőre börtönbe kerülhet az, aki az orvosnak, a nővérnek, vagy a betegszállítónak hálapénzt ad. Mi van?!

Mennyire jellemző ez Orbán Viktorra és a képére formált fideszes törvényalkotásra!

Miközben a kórházak szétrohadnak, a szakemberhiány miatt műtétek maradnak el, az egészségügyi intézmények már nyugdíjasokat hívnának be dolgozni, a Fidesz törvényt hoz arról, hogy le lehet sittelni azt, aki a szeretteit féltve néhány ezres dugdos a nővérek meg az osztályos orvos zsebébe. Azt kellene inkább börtönbe zárni, aki ide juttatta az egészségügyet, aki minden évben szándékosan kevesebb pénzt ad a kórházak működtetésére, mint amibe az kerül! Azokat kellene megbüntetni, akik hagyták, hogy az orvosok olyan körülmények között gyógyítsanak, hogy a földre dobott párnákon kelljen pihenniük és csempézetlen zuhanyzókban tisztálkodni.

Orbán és a Fidesz úgy tesz, mintha ők élesztenék fel az egészségügyet, miközben az azért haldoklik, mert ők tíz éven keresztül véreztették ki! Micsoda pofátlan banda ez! Reméljük, 2022. után az elszámoltatás alapos lesz, és a bűnösöket felelősségre vonják majd a rémtetteikért!


Kiemelt képünk illusztráció.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.24

Dobrev: A fideszesek nem akarnak tisztességes fizetést a magyaroknak

A fideszes képviselők nem szavazták meg, hogy tisztességes fizetést kapjanak a magyarok. Szerencsére így is elbuktak.

  • 2020.10.24

Gulyás poénkodik, miközben rettentő sokan halnak meg korona miatt

Egy ismert járványszakértő szerint gyorsvonattal rohanunk a vesztünkbe, de Gulyás Gergely csicskaminiszter mindenkit megnyugtat: "a kormány és tanácsadói késsel-villával esznek, ha együtt vacsoráznak". Mi van?

  • 2020.10.24

Orbán minden bűnét az orvosokra kenné

Hibát hibára halmoznak, amit most Orbán kétségbeesetten próbál lerázni magáról. Mindhiába, a magyarok tisztán látják, mit művel Orbán és kormánya.