A piaci ár töredékéért árusítaná ki az önkormányzati lakásokat egy fideszes törvényjavaslat. Ez Kisalföld lakásait is érintheti. Persze nem kérdés, hogy Nagy István hű Orbán-csicskaként ehhez asszisztálni fog.
Újabb csapást mér Orbán az önkormányzatokra: a Böröcz László által benyújtott törvényjavaslat szerint az önkormányzati ingatlanokat bérlők a piaci ár 15-30 százalékáért megvehetik a lakásaikat. Ez pedig a lakásmaffia melegágya lehet majd, ha elfogadja az országgyűlés. És miért ne fogadná el? Orbán csicskái, mint például Nagy István, minden hazaárulást megszavaznak, amit a főnökük parancsol nekik.
Ezek az aljas vérszívók elkezdték kijátszani a több száz éves műemléki közvagyont. Ezt pedig most országos szintre emelnék a Bayer-törvénnyel.
Az önkormányzatot így milliárdos károk érték, míg a haszon, aminek egyébként a közösben kellett volna landolnia, Fideszhez köthető maffiakörök kezébe került. Ezt terjesztheti ki az egész országra. Így a kisalföldi lakások sincsenek biztonságban a Bayer-törvény miatt.
Nálunk is megjelenhet a fideszes lakásmaffia, hogy a töredék áron megvett önkormányzati lakások után ők tegyék zsebre a hasznot.
A kisalföldi emberek és az önkormányzat pedig mindent elveszíthet, ami eddig még megmaradt a közös vagyonunkból.
Az összefogás pártjai ugyanis tudják: Nem kevesebb, hanem pont, hogy több önkormányzati bérlakásra lenne szükség.
Az MSZP szerint például az önkormányzati szociális bérlakásépítés és bérlakás-felújítás kormányzati támogatására van szükség. Ezek a lakások pedig nem lehetnek eladhatók. A támogatási rendszert szerintük úgy kell átalakítani, hogy az egyszerre szolgálja a lakásépítések számának növekedését, és az igazságos, nem csak a jobb anyagi helyzetben lévő családok, hanem mindenki számára hozzáférhető otthonteremtést.
Egy igazságos társadalomban nincs helye az elhelyezés nélküli kilakoltatásoknak, a családok hatósági szétválasztásának és a hajléktalanságnak.
Egy igazságos társadalomban elengedhetetlen, hogy a létfenntartáshoz minimálisan szükséges alapvető közszolgáltatásokhoz mindenki megfizethető áron hozzáférhessen: senki ne fagyjon meg a saját fűtetlen otthonában azért, mert nem tudja kifizetni a gáz- vagy a villanydíjat, senki ne kerüljön emberhez méltatlan helyzetbe azért, mert nem tudja kifizetni a vízdíjat.
A Momentum szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében reagált a Fidesz legújabb botrányos tervére. Fekete-Győr András párt elnök szerint mindent vinne a bukás előtt a Fidesz, ezért adják el töredékáron az önkormányzati bérlakásokat. Kijelentette:
A bérlakások felvásárlásával ráadásul a lakhatási válságot is súlyosbítják, csak azért, hogy a 2022-es bukás előtt a saját holdudvarukat juttassák drága ingatlanokhoz. Tényleg semmi, még a rászoruló családok otthonainak feláldozása sem drága nekik, ha a közvagyon kilopásról van szó.
De trükközhetnek bármit: a kormányváltás után az összefogás felelősségre fogja vonni a magyar emberek kifosztóit.
Orbán pénztárosa titkolja, kire költi Kisalföld lakóinak pénzét
Mészáros titkolózik. Nem hajlandó elárulni, kikre költi azokat a milliárdokat, amiket ő kapott ahelyett, hogy mondjuk Kisalföld lakóit támogatták volna a járvány okozta válságban. Nagy pofára esés lesz a vége az Orbán-csicskák pofátlanságának.
Semjén Zsolt őrületes pénzszórása kiemelten fontos Orbánnak, a kisalföldi emberekre meg magasról tesz
Orbán Viktor, Nagy István, Semjén Zsolt és a többi fideszes ezt már tuti, hogy direkt csinálják. A kisalföldi emberek orra alá akarják dörgölni, hogy azt hiszik bármit megtehetnek. Míg mi gürcölünk, hogy kihúzzuk hó végéig, ők a több mint 60 milliárdos vadászkiállítás tartják a legfontosabb dolognak.
Míg Nagy István milliós fizetést húz, minket közmunkára küldene a Fidesz
Orbán Viktor, Nagy István, a fideszes haverok, rokonok és strómanok olyan luxusban élnek, hogy mi azt elképzelni sem tudjuk. Minket, tisztességes kisalföldi lakosokat meg közmunkára küldenek, ha nincs munkánk. Elképesztő ez az aljasság!
Kisalföldi emberek tömegét üldözheti el Nagy István és Orbán Viktor alkalmatlansága
Az EU-ban alig van olyan ország, ahol olyan keveset keresnek a munkások, mint Magyarországon. Nem csoda, ha kisalföldi emberek tömege menekül külföldre Orbán káoszkormánya elől.
5 főbűn, amit Orbán és Nagy István elkövettek a kisalföldi emberek ellen a járvány alatt
Annyi bűnt követett el a káoszkormány a kisalföldi emberek ellen a járvány kirobbanása óta, hogy szinte lehetetlen 5-öt kiválasztani közülük. Mi mégis megpróbálkozunk vele.